Programok:
1. Mátraderecske-Parád-Parádsasvár
Palóc ételkülönlegességeket kínáló ebédelési lehetőséggel egybekötött egész napos kisbuszos kirándulás a mátraderecskei mofettába (szárazfürdő, mely gyógytényezőként nagy szén-dioxid tartalmú gyógyhatású gázt használ fel), majd a híres Cifra istálló és kocsimúzeum, valamint a parádi üveggyár munkájának és termékeinek megtekintése.
2. Török-Fürdő:
A törökök fürdőzési szokásait idéző gyógyfürdő, ahol a vendégek a víz jótékony hatásán kívül különböző kezeléseket is igénybe vehetnek.
3. Tar - Hollókő - Pásztó:
A kirándulás első állomásaként Kőrösi Csoma Sándor a magyar őshaza kutatójának, az első tibeti-angol szótár elkészítőjének emléksztupáját tekintjük meg. (A sztupa megvilágosult szellemet szimbolizál, egy tökéletes tudatállapotot jelképez, melynek jellemzői a tökéletes békesség, bölcsesség és az együttérzés.) Utunkat folytatva sétát teszünk a Világörökség részét képező hollókői ófaluban. A nap zárásaként Pásztón a Rézkatlan pálinkafőzdében különböző, rézüstökben párolt pálinkákat kóstolhatnak meg az érdeklődők.
4. Eger - Bélapátfalva - Szilvásvárad
A bélapátfalvi apátság megtekintése után, Szilvásváradra érkezve kisvasúttal folytatjuk utunkat a Szalajka-völgyben, melynek végállomásán a bátrabbak egy meredek lejtőn felmehetnek az ősember barlangjához. A réten mindenki maga készítheti el ebédjét saját sütésű pisztrángból. A visszafelé vezető utat gyalogosan tesszük meg elhaladva a Fátyolvízesés, a szabadtéri Erdei Múzeum, az élő vadak bemutatója és a pisztrángtenyészetek mellett. Kirándulásunkat a Pallavicini kastélyban fejezzük be, ahol egy kiállítás keretében megismerkedhetünk a világhírű lipicai ló történetével, egykori fogatokat, lovas szerszámokat valamint néhány szép lipicai lovat közelebbről is megnézhetünk.
5. Noszvaj - Thummerer Pince
Az Egri Borvidék kiemelkedő borászata, mely a vidékre jellemző boraival számos országos díjat, elismerést nyert. Az idelátogatók a borkészítés minden fortélyát, mozzanatát titkok nélkül sajátíthatják el. A családi pincészetben különböző borkóstoló programok várják a vendégeket, amelyek különleges környezetben és egyedi hangulatban zajlanak.
6. Egerszalók - Hőforrás
Csodálatos természeti környezetben fenyőerdőkkel körülvett hévízfürdő, mely egyedülálló jelenség európai viszonylatban is. A szervezett éjszakai fürdőzés felejthetetlen élményt nyújthat vendégeinknek.
Árak - Online Foglalás
Akciós gyógy és thermal szállodák Magyarországon - 2022.01.31.
A turizmus Magyarországon nagyrészt a Gyógy és Termál vizes szállodákra épül. Minden évben újabb szállodák épülnek kihasználva a termál és gyógyvizeket. A legújabb magyarországi termál, gyógy és wellness szállodák a négy csillagos Thermal Hotel Balance Lenti, közvetlen összeköttetésben a város gyógyfürdővel, Aqua-lux Hotel Cserkeszőlő kiváló 3* szálloda átjárással a híres győgy és városi fürdővel. Magyarország leghíresebb termálvizes városaiban lévő szállodák a Thermal Hotel Mosonmagyaróvár teljes átjárással a városi fürdőbe ahol több gyógyvizes medence van, a Colosseum Hotel Mórahalom ez a 4* szálloda saját wellness részleggel és teljes átjárással a városi fürdőbe, a közkedvelt Wellness Hotel Gyula 4* szuperior szálloda saját nagy wellness részleggel. Valamint a híres Atlantis Hotel Hajdúszoboszló. Magyarország termál és gyógyvíz készlete Európa szerte egyedülálló ezért nem meglepő, hogy egyre több wellness szálloda és gyógyfürdő nyitja meg kapuit. Újabb és újabb olcsó wellness hotel csomagok jelennek meg a szállodák oldalain. A legfrissebb megfizethető árakon lehet foglalni szállást vagy árajánlatot kérni. Egyre jobbak a szállások weboldalai így könnyen és gyorsan lehet olcsó wellness hotelt foglalni félpanziós ellátással akciós csomagban több éjszakára.
Balaton - balatoni szállodák - 2022.04.11.
A Balaton Közép-Európa legnagyobb édesvizű tava, népszerű üdülőhely belföldi és külföldi turisták körében egyaránt. A balatoni szállodák sokszínű programokat, változatos sportolási lehetőségeket, wellness és fitness szolgáltatásokat kínálnak mind gyerekes családoknak, mind az aktív pihenést keresőknek. Jelentős üdülőhely Siófok, mely igen népszerű a fiatalok körében. A siófoki szállodák nagy része az ismert Aranyparton található Hotel Azúr Siófok, Prémium Hotel Panoráma Siófok, Hotel Residence Siófok. Az északi parton található Balatonfüred, mely a Balaton-part legrégebbi üdülőhelye, a híres Anna-bál helyszíne. A balatonfüredi szállodák nagy része közvetlenül a tó partján vagy annak közelében helyezkedik el, Anna Grand Hotel Balatonfüred, közvetlen Balaton parti wellness hotel félpanziós akciós csomagokkal a Hotel Golden Lake Resort Balatonfüred. Fedezze fel Ön is a "magyar tengert", a balatoni szállodák idén nyáron is kedvező ajánlatokkal várják az ide látogatókat. A Balaton télen is a leglátogatottabb régióba sorolható, mivel a wellness hotelek akciós csomagajánlatokat kínálnak félpanziós ellátással.




